2014. január 8., szerda

Tévéműsor



Az új év eléggé mozgalmasnak indult, miután visszatértem Koreába. A pót szilveszteri buli, amit a srácok rendeztek nekem, nagyon szuperül sikerült. Végig ökörködtük az estét. Jó volt végre egy kicsit elengednem magam, és hosszú idő után mások előtt énekeltem. A buli végén megajándékoztam a srácokat néhány brazil szuvenírrel, aminek mind örültek. Micky nem volt bunkó (kivételesen), de keveset beszéltünk, láthatóan elvolt a srácokkal és a karaoke mikrofonnal. A csajokkal beszélgettünk, főleg Janho, és az új jövevény volt a téma, és kibeszéltük, hogy ki mikor szeretne babát. Beszélgettünk Lexa és Junsu kapcsolatáról is. Kíváncsi voltam, hogy az ünnepek alatt kibékültek-e. Nem jöttek újra össze, de legalább békésen tisztázták a dolgokat. Azért remélem minden rendben lesz köztük.
Janho elmondta, hogy mindannyian hivatalosak vagyunk egy tévéműsorba, ahol esküvői ruhákban kell majd virítanunk. Hát, nagyon örültem neki… -.-” Én csak tervezem őket, nem viselem, de persze nem akartam megbántani senkit, ezért belementem.
A műsorban páros feladatok voltak. Először csak random párokat alakítottak, hogy vajon kik illenének össze, de eléggé mellétrafáltak. Én Yunho-val kerültem össze. Nagyon jó volt vele párban lenni, mert ügyes volt, és megtaláltuk a közös ritmust. Később már az igazi párok kerültek össze, ami mondjuk kicsit érdekes volt, hogy vajon én hogy kerültem Micky-hez, mint igazi pár, amikor még nem volt közöttünk tisztázva minden. Inkább nem szóltam semmit, hanem játszottam a szerepem.
Iszonyatosan sokat nevettünk, és bohóckodtunk. Utólag örültem is neki, hogy bekerültünk a műsorba, és kifaggattak minket, mert így egy kicsit dicsekedhettem a cégről, és arról, hogy ruhákat tervezek. A műsorvezető kicsit messzebbre szeretett volna menni a kérdezősködésben, és kényes témát kezdett feszegetni, de Micky időben kapcsolt, és átvette a szót, és a témát. Talán kívülről úgy tűnhetett, hogy egy bunkó paraszt (mellékesen valóban az), de a csapatból mindenki tudta, hogy próbálta kivédeni, hogy válaszolnom kelljen. Hálás is voltam neki ezért. Ez miatt senki nem vett észre semmit, és tovább nevetgéltünk, és hülyültünk.
A műsor után Micky felajánlotta, hogy hazavisz, és gyakorlatilag meghívatta magát ebédre, ami egy pizza volt, amit útközben vettünk. Azt mondta, hogy szeretne velem beszélni. Otthon megettük a pizzát, és közben kiértékeltük a műsort. Megdicsért, hogy milyen jól állt nekem a menyasszonyi ruha, de látszott, hogy nem én terveztem… Nah, jött a nyalizás. :D
Miután végeztünk, elővettem egy flakon guaranát, amit azért hoztam, mert imádom, és csak Brazíliában lehet kapni. Megkínáltam, hogy kóstolja meg. Ízlett neki, bár első megjegyzése az volt, hogy olyan, mint a gyerekrágó. Amiben igaza is volt. Mikor megittuk, belekezdett a mondandójába. Hosszasan beszélt, én pedig csendben hallgattam. A mondandójának a lényege gyakorlatilag annyi volt, hogy bocsánatot kért, amiért hülyén viselkedett, és hogy kezdjünk tiszta lappal. Aztán mikor elfogadtam az ajánlatát, kezet fogtunk és bemutatkoztunk egymásnak. Pár mondatot mondtunk magunkról. A kanapén folytattuk tovább az üdítőzést és a beszélgetést. Nagyjából mindent elmondtunk magunkról egymásnak, szépen, kulturált hangnemben, és végighallgatva a másikat. Teljesen más volt, mint amilyennek korábban mutatta magát. Őszinte, és nyílt volt végig. Egész hajnalig beszélgettünk. Egy flakon üdítőt, és egy üveg bort is megittunk. Reggel elköszöntünk egymástól, és elment. Furcsálltam, hogy semmi lekapás, vagy ágynak borítás nem volt, csak egy puszit adott búcsúzáskor, és szép napot kívánt. Csendben elment, én pedig egy jobbkanyarral berontottam a fürdőbe, és már nyitottam is a fürdővizet, hogy el ne késsek a munkából.
Lexa már hamarabb beért, mint én. Látta, hogy kócosak a szemeim. Sejtelmesen rám nézett, és már kezdte is a jó barátnőhöz illő kérdéssel: Na, megvolt az este a dolog?... Elmagyaráztam neki, hogy semmi nem történt, csak beszélgettünk, és meglepően normális volt. Lexa viccelődött még egy kört, de láttam rajta, hogy őszintén örül nekünk. Azért ahogy elnéztem, ő sem volt teljesen fitt. Ha értitek, mire gondolok. J Miután kibeszéltük, gyorsan nekifogtunk a munkának, és elkezdtük az év első projektjét.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése