Lexával
végiggüriztük az év első munkanapját. Alig álltunk a lábunkon, de majdnem kész
lettünk a munkával. Kidolgoztam a ruhákat, amik az ünnepek előtti bulin még
csak skiccek voltak. Lexa is rámondta az áment, én pedig már küldtem is apámnak
faxon a másolatokat, a terveket pedig a varrónőknek. Lexa pedig küldte a
partnereknek az újévi üdvözlő üzeneteket, egy-egy rendelés kíséretében.
Délután,
szinte zárás előtt megjelentek a srácok az üzletben. Épp az asztalomnál
nyúltunk mindketten és kávéztunk, hogy ébren bírjunk maradni arra a szűk fél
órára, ami még hátra volt a záróráig. Meglepődünk, hogy egy egész DBSK lépett
be az ajtón. Rendesek voltak, hoztak nekünk kínai kaját, és persze maguknak is,
amit az irodában a kanapékon elnyammogtunk. Közben beszélgettünk, és a srácok
elmondták a látogatásuk igazi okát.
Új albumot
készítenek, és minden dalhoz külön koreográfia van, amihez természetesen egyedi
öltözék is dukál. Egyelőre csak a lehetőségeket érdeklődik meg, és ha
elvállaljuk, akkor átküldik a menedzserüket, és az ügynökség illetékesét, hogy
megtárgyaljuk a részleteket. Természetesen elvállaltam. Megtiszteltetés volt
számomra, hogy gondoltak rám. Másnap reggel már korán megjelentek az
illetékesek az üzletben, és szerződést is kötöttünk.
A fiúk
meglepődtek a hozzáállásomon. Nem igazán voltak hozzászokva az efféle
munkamorálhoz. Eddig a stylistok mindig csak rájuk dobáltak valami göncöt, és
abban voltak kénytelenek táncolni. Ezzel szemben, én két héten keresztül
követtem őket a táncpróbákra, a stúdióba, ahol a dalokat próbálták, és vették
fel a hanganyagot, és a dalok hátterét is megérdeklődtem. Még a klip
forgatókönyvét kitaláló csapattal is találkoztam, és kikérdeztem a véleményüket
és az elképzelésüket. Persze több dal, és jelenet a fiúk ötlete és saját
kreálmánya volt, ami megkönnyítette a dolgomat, hiszen már ismerem őket
annyira, hogy tudom, mi illik hozzájuk, milyen színek dukálnak egy-egy
hangulathoz, vagy környezethez.
Két hét alatt
úgy megismertem az albumra szánt dalokat és klipeket, hogy könnyű dolgom volt a
ruhákkal. A fiúk méretei is megvoltak, ezért még azzal sem húztuk az időt. Az
egy hónapos határidőből két hét volt, amíg követtem őket, és a munka tényleges
részét a varrónőkkel egy hét alatt kidolgoztuk, és megvalósítottuk. Egy héttel
a határidő előtt a fiúk már a „színpadi” ruhákban vették fel a videoklip
jeleneteit.
Láthatóan az
ötletgazdák, a menedzserek és a producerek is meg voltak elégedve a munkával.
Egy-két apróság volt, amit megemlítettek, de azokat gyorsan kijavítottuk.
Csupán néhány extra kellékkel kellett kibővíteni az öltözéküket, és egy apróbb
javítást Yunho egyik ingjén.
Még sosem
láttam igazi klip forgatását, ezért számomra is élmény volt ez a munka.
Szerencsére a többit sem kellett háttérbe szorítanom, mindenre elég időt
szántam. Mivel hamarabb is lettem kész, mint amit kértek, így a srácoknak is
több idejük maradt pontosítani az elrontott jeleneteket, és tökéletesíteni a
klipeket. Én is végig kísértem a munkájukat, hogy lássam, tudjam, ha valamit
változtatni szeretnének, esetleg újabb összeállításra lenne szükségük. Végül
sikerrel zártuk ezt a programot is.
Mint utólag
kiderült, a srácok ajánlották fel, hogy miért ne én csináljam meg a ruhájukat? Ezért
is kerestek fel ők személyesen. Örültem neki, mert ez azt jelenti, hogy bíznak
a munkámban, és persze nem határoztam meg irreálisan magas összeget, nem
használtam ki, hogy egy ilyen gazdag cég ad nekem munkát. Talán még szerényebb
árban egyeztünk meg, mint amit egy-egy nagynevű cég adott volna nekik.
Közben a
srácokkal, és a lányokkal is hetente legalább egyszer összeültünk, akár
vacsorázni, akár egy bárban karaokézni. Micky is egyre többet beszélgetett
velem, és tényleg nevettünk, nem csak olyan jópofi, erőltetett nevetgélés volt.
Normálisan viselkedett, nem bunkózott, és néha még bókolt is. Néha a ruhám
dicsérte, néha a sminkemet, de volt, amikor mindkettőt.
Már csak az
utolsó simítások voltak a klipeken. Az utolsó nap korán kezdtünk. Micky tudta,
hogy otthonról fogok menni, ezért beállított egy csokor virággal, és elvitt a
forgatásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése