Búcsú

Tegnap összefutottam Lexával az ebédidőben. Jó volt találkozni vele. Ajánlottam neki munkát, és hétfőn összefutunk, hogy megbeszéljük a részleteket. Viszont addig még sok idő van.

Az egész mai napot egy ígéret betartására szántam. Ma tíz éve, hogy meghalt a bátyám. Édesanyám mellé akartuk temetni, de akkoriban nem volt elég pénzünk, hogy visszautazzunk Szöulba. Most viszont elhoztam a hamvait.

Reggel a hotel előtt fogtam egy taxit, és elvitettem magam abba a templomba, ahol mindkettőnket megkereszteltek. Gyertyát gyújtottam érte, és anyánkért. Magammal vittem az urnát, és elmentem a régi házunkhoz. A család, aki ott lakott épp otthon volt. Már találkoztam velük közvetlen az érkezésem után. Megengedték, hogy az udvarra szórjak egy maréknyit a hamvaiból. Pár percet náluk töltöttem, majd két házzal arrébb mentem, ahol JJ lakott. Ott már nem volt senki, és mikor közelebb léptem a kapuhoz, hogy megnézzem van-e valaki az udvaron, egy nagy kutya ugrott a kapunak. Megijedtem, és hátraugrottam. A kapu előtt elszórtam egy másik marékkal. Ez után a közeli parkban, ahol régen játszottunk, leültem a hintára, és majd fél óráig, ölemben az urnával bámultam magam elé.

Elsétáltam a folyópartra, ahol szintén sokat időztem. Végigjártam az összes helyet, ahova a bátyámmal, és a szüleimmel szerettünk eljárni. Már a hotelnél éreztem, hogy követ valaki, aztán a régi házunknál, amikor átmentem az úton, felismertem JJ autóját. Azt is láttam, hogy nem egyedül van. Végig követtek, de nem jöttek oda hozzám. Valószínűleg Micky lehetett vele. Elmondhatta JJ-nek, hogy mi történt korábban, és jobbnak látták, ha messziről figyelnek, hogyha baj lenne, tudjanak segíteni. Én sem mentem oda hozzájuk, hisz egyedül akartam maradni. Pontosabban egyedül a bátyámmal.

Annyira eltelt felettem az idő, hogy már késő délután volt, amikor az utolsó meglátogatandó helyre érkeztem. A városi vidámparkba rendszeresen jártunk el a családdal, hogy megnézzük a naplementét. Akkoriban még a város egyik legmagasabb építményének számított, de a gyors, modern építkezések miatt már nem volt kuriózum.

Felültem az óriáskerék 21-es fülkéjébe. Az volt a törzskabinunk. Amikor a legmagasabban voltunk, megállt a kerék. Pont lehetett látni, ahogy a nap lenyugszik. Csodálatos látvány volt.

-        Emlékszel? Azt ígérted, hogy újra látni fogjuk a naplementét az óriáskerékből. És nézd! Itt vagyunk!

Átöleltem az urnát, és elkezdtem zokogni. Olyan hevesen sírtam, hogy a fülke padlójára térdeltem, mert úgy elgyengültem.

Közben a két fiú az óriáskerék előtt várt. Nem kellett sok, a rajongók ott is megtalálták, és letámadták őket. Fényképezkedtek, és autógrammokat kértek tőlük.

-        Agasshi? Minden rendben?

A forgókerék kezelője kérdőn nézett rám, amikor kinyitotta a fülke ajtaját, hogy kiszálljak. Nem válaszoltam, csak térdre rogyva sírtam.

-        Min Ha!

A két fiú megdöbbent, amikor hátranéztek és megláttak. JJ odarohant hozzám, és elém térdelt, Micky pedig megállt az ajtónál.

-        Min Ha! Jól vagy?

-        Annyira hiányzik! – zokogtam.

JJ megpróbálta felemelni a fejem. Kivette az urnát a kezemből, és odanyújtotta Mickynek.

-        Tudom!

Magához húzott, és átölelt. A karjaiban zokogtam tovább. JJ megpróbált felemelni, de olyan sírógörcsöt kaptam, hogy még lábra sem tudtam állni.

-        Várj! Majd én felemelem! Én jobban elbírom! – szólalt meg Micky.

Letette az urnát, és óvatosan felemelt. A nyakába kapaszkodtam, és a vállára hajtottam az arcom. Kivitt a fülkéből, és egyenesen a kocsi felé vette az irányt. Mindenki minket nézett, és megkezdődtek a sugdolózások, és a pletykaindítások. JJ utánunk nézett, majd a széken lévő urnára nézett. Óvatosan megközelítette, és felemelte. Kilépett a fülkéből, utánunk nézett, majd ismét a kezében lévő urnát nézte. Végigsimította kezét a feliraton, és félhangosan elolvasta.

-        „Park Young Ha, 1986-2003”… Nézd mit tettél a húgoddal! Magára hagytad!

Visszafordult az óriáskerék felé, felnyitotta az urna tetejét, és óvatosan, remegő kézzel kivett egy maréknyit barátja hamvaiból. Már az ő könnyei is hullottak. A hamut elszórta a fülke előtt, amit a lágy szellő szétterített a fülke padlóján, és az óriáskerék mellett. Lassan lépkedett lefelé a lépcsőkön, és követett minket. A rajongókat sokkolta, amikor könnyes szemekkel ment át közöttük.

-        Visszafelé vezetnél? – kérdezte Mickytől.

-        Persze!

Micky kivette JJ kezéből a kulcsot, és beültettek. Én még a kocsiban is sírtam, és JJ is a könnyeivel küszködött. Felvittek a hotelszobába, és befektettek az ágyba. JJ mellém ült, és elkezdte simogatni az arcom, amitől gyorsan el is aludtam. Micky elhelyezte az urnát az asztalon. Meglátta a félig kibontva hagyott mappát, amiben a terveimet tárolom.

-        Hyung! Ezt nézd!

Belelapoztak a mappába.

-        Nem is tudtam, hogy ilyen jól rajzol!

-        Én sem!

-        Nézd ezeket a ruhákat! Csodálatosak! Te jó ég, ez az öltöny! Ebben még a vörös szőnyegen is végigmennék. – ámuldozott Micky.

JJ meglátott egy rajzot, amin nem ruhák voltak.

-        Ez meg mi? – kérdezte Micky.

-        A családja! Ő, és az apja! Ez itt a bátyja! – mutatott a rajzra. – Így nézett ki a halála előtt. Ez pedig az édesanyja.

Szinte egyszerre néztek rám.

-        Menjünk! Hagyjuk magára!

Visszatették a rajzokat a mappába, és csendben kimentek a szobából. Másnap délelőtt, mikor felkeltem 10 nem fogadott hívás volt a telefonomon.

Lexával a kávézóban

Egész tíz óráig aludtam. Mikor felébredtem, egy pár percig szomorúan bámultam magam elé. Végiggondoltam az előző estét, majd újra elkezdtem sírni. Miután kisírtam magam, mintha misem történt volna, rendbe szedtem magam, és elindultam a szokásos körjáratra. Csak két kisebb varrodát sikerült belepréselni az időmbe. Mivel nem reggeliztem, olyan fél egy táján iszonyatosan megéheztem. Bementem az első kávézóba, ami az utamba került. Rendeltem egy kávét, és egy szendvicset.

Hogy ne csak ott üljek a kávém, és a „reggelim” fölött, elővettem néhány céges papírt, hogy majd olvasgatom. Ahogy kivettem a táskámból, az asztalra esett Jang Úr névjegykártyája. A kezembe vettem, és csak bámultam. Jó fél órája voltam a kávézóban, amikor egy kedves, fiatal női hang megszólított.

-        Min Ha? Te vagy az?

Felnéztem, és az ismerős arcon egy hatalmas mosoly húzódott.

-        Szia,… hmm! – kicsit kínosan éreztem magam, mert nem emlékeztem a nevére.

-        Lexa! Junsu barátnője!

-        Jaj! Ne haragudj, felismertelek, de a névmemóriám iszonyatos!

-        Semmi baj! Leülhetek ide hozzád? Minden asztal foglalt!

-        Persze! Csak nyugodtan!

Hozta a kávéját, és leült velem szemben. Letettem a papírokat, és szóba elegyedtünk. Kiderült, hogy elvesztette a munkáját, és most újat keres. Itt a kávézóban is próbálkozott, de elutasították, mondván, hogy nincs felvétel. Elmondtam, hogy reggeli szünetet tartok. Meg is lepődött, hogy délben reggelizek. Rossz szokásom, hogy ha valami a kezemben van, akkor játszadozok vele. Ezt tettem a névjegykártyával is. Ide-oda forgattam. Felfigyelt rá, és rámutatott a kezemben lévő kártyára.

-        Ez mi?

-        Áhh! Semmi, csak egy névjegykártya. – megfogtam, kettétéptem, és az asztalra dobtam a darabjait. Furcsán nézett, amikor az egyik darab az írással felfelé esett, és meglátta.

-        Ismerős! – jegyezte meg.

Megfogta, és elkezdte olvasni.

-        Black Diamond, Jang Min… 

Tágra nyíltak a szemei, és felkapta a kártya másik darabját is.

-        Valami baj van? – kérdeztem.

-        Honnan ismered ezt az embert?

-        Három napja találkoztam vele egy estélyen, aztán tegnap egy divatbemutatón.

Felismerte a szomorú és csalódott arckifejezésem.

-        Téged is…? Az a rohadék! Megölöm! – pattant fel az asztaltól.

-        Ne! – elkaptam Lexa karját, és visszahúztam. – Ne! Nem akarok bajt! És nem történt semmi. Szerencsére Micky időben odaért, és leszedte rólam.

-        Micky? Úgy érted YooChun?

-        Igen! Ha nem jött volna utánam…! Te jó ég, belegondolni sem merek! Nem hiszem, hogy másodjára túléltem volna egy ilyet… De várj csak? – néztem fel csodálkozva. – Hogy hogy „téged is”? Honnan ismered?

-        A főnököm volt a Black Diamondnál.

Ahogy ránéztem, ugyan azt a tekintetet láttam, amit reggel a tükörben.

-        Ó! Istenem! Ne!

Megfogtam a kezét, és erősen megszorítottam.

-        Erős lányok vagyunk! Túléljük!

-        Úgy bizony! Hagyjuk is, és keressünk valami jobb témát!

Beszélgettünk még néhány percig. Leginkább Junsu, és a fiúk voltak a téma, aztán elkezdte csomagolni a cuccait.

-        Ne haragudj, de mennem kell! Még néhány helyre beadom az önéletrajzom, aztán Junsuval találkozom.

-        Várj csak!

-        Hmm?

-        Te a Black Diamondnál dolgoztál! Mit csináltál ott?

-        Annak a rohadéknak voltam a jobb keze, egészen néhány nappal ez előttig, amíg rám nem mászott. Azonnal ott is hagytam a céget. Pedig szerettem ott dolgozni.

-        Beleolvashatnék az önéletrajzodba?

-        Persze! Tessék! – odanyújtott egy példányt nekem.

-        Gyorsan átfutottam, és egész bizalomgerjesztő volt, amit olvastam.

-        Nahát, nem semmi!

Visszaadtam a lapot, ő pedig elrakta a táskájába. Épp indult volna, mikor egy pár pillanatnyi gondolkodás után megszólaltam.

-        Nem lenne kedved nekem dolgozni?

-        Mii? Te most munkát ajánlasz nekem? – nézett rám tágra nyílt szemekkel, miután visszahuppant a székre.

-        Igen! Ígéretes az önéletrajzod, és egy rendes embernek ismertelek meg. De ha nem érdekel, persze nem erőltetem!

-        De, de! Nagyon is érdekel! De mi lenne a feladatom?

-        Mivel én alig ismerem a várost, így szükségem van valakire, aki jártas a helyi divatcégek, varrodák, és modellügynökségek körében.

-        A Black Diamondnál sok ismeretségre tettem szert a divatszakmában! Ez nem jelenthet gondot.

-        Ez remek, de eleinte csak próbaidőre tudlak felvenni, de ha tetszik, amit csinálsz, akkor, ha apám átjön Koreába, vele állandó szerződést is köthetünk. Szóval, érdekel a dolog?

-        Nagyon is! Szuper! Mikor kezdhetek? Akár már holnap?

-        Nem! Holnap péntek. A holnapi napot szabadon hagyom. Nem akarok csinálni semmi munkát. – kicsit elszomorodott a hangom, de gyorsan felvettem az elejtett fonalat. – Viszont hétfőn már kezdhetsz! Úgy is elseje lesz.

-        Rendben! Jaj, de jó! Annyira hálás vagyok!

-        Ugyan! De attól, hogy barátok vagyunk, a munkát akkor is el kell majd végezned!

-        Keményen fogok dolgozni! Megígérem!

-        El is várom! – nevettem. – Jól van, akkor hétfőn reggel nyolcra gyere a Royalba, a 221-be! Ott minden részletet megbeszélünk. Hozd el az önéletrajzod, bizonyítványokat, és az ilyenkor szükséges papírokat, plusz, az útleveled! Addig pedig házi feladatnak feladom, hogy nézz utána a cégünknek! Kik vagyunk, mit csinálunk, kik a partnereink… stb.

-        Ez csak természetes!

-        Itt a honlapunk címe! – a kezébe adtam egy névjegykártyát. – Ezen mindent megtalálsz. Sajnos koreaiul még nincs, de gondolom, nem okoz gondot az angol!

-        Persze hogy nem!

-        Remek! Akkor hétfőn várlak a hotelben! Most pedig menj! El ne késs a randidról! – ránéztem, és célzón hessegettem.

Nevettem egy jót. Boldog voltam, hogy összefutottam vele.

Én is befejeztem a kávém, és a szendvicsem, aztán kifizettem, amit fogyasztottam, és elmentem.

Rossz nap, szép este..

Már szarul kezdődött a napom de azért az estém fantasztikus volt.
Ahogy írtam, voltam Junsuhoz.
-Szia Szépségem. - rakta le a fejhallgatóját és állt fel.
-Szia. - nevettem fel mert felkapott és megpördült velem.
-Mi járatban? - lehelt egy csókot az ajkaimra.
-Megyek állást keresni. - sóhajtottam.
-Szívem... - kezdte újra.
-Nem. - pusziltam meg. -Hagyd egyedül is menni fog. - borzoltam össze a haját.
-Rendben. De csak miattad. - bugyiba olvasztó mosolyt villantott, és megcsókolt.
-Este jössz akkor? Csinálok vacsit. - döntöttem a homlokom az övének. A főnök eset óta hozzám se ért.
-Nyolcra? - orrával megcirógatta az enyém.
-Akár. Amikor szabadulsz. - csókoltam meg újra. Nem tudok betelni vele.
Még váltottunk pár csókot, azt mentem is mert ha maradok elmerülünk egymásban és elkéssek akkor.
A főnöknő kedves volt, hogy fogadott azonnali visszautasítás nélkül.  Azonnal elvette az ajánló levelem és behívott az irodába.
-Eddig a BD-ben dolgozott, hogy - hogy kilépett? - nézet rám. Felsóhajtottam.
-Csak azért mondom el mert maga is nő. - felemeltem a karom amin ott éktelenkedet két nagy kék folt.  -A főnököm megakart erőszakolni. Annyi szerencsém volt, hogy a párom bejött értem, mert ebédre akart vinni. - magyaráztam. Szegény nő elborzadt.
-Az a mocsok. - mondta. Aztán újra a levelet olvasta. -Van gyakorlata? - nézet fel.
-Igen. Négy évig pincérkedtem. Abból a pénzből tanultam.
-Nos az önéletrajza nagyon ígéretes, de nincs elég hely, tehát nem tudom felvenni. Sajnálom. - adta vissza a papírt.
-Értem, és köszönöm, hogy szánt rám időt. - felálltam és meghajoltam.
Kimenve az irodából észre vettem egy ismerős arcot. Min Ha volt.
Meg is szólítottam. Beszélgettünk, elmeséltem hogy munkát keresek, aztán meg láttam a mocsok EX főnök nevét azon a kártyán. Elmondta, hogy Őt is megtámadta, de YooChun ott volt és segített neki. Esküm, ha nem fogta volna meg a karom és húzott.volna vissza Én biztos elmentem volna és a fejét szét vertem volna. Persze előtte bementem volna a baseball ütőmért. Az oké, hogy engem megtámadott, de Min Ha már átélt egy ilyet... Úgy is megtalálom a módját, hogy tönkre tegyem. Szemét. Aztán olyan ajánlatot kaptam tőle amit bolond lettem volna visszautasítani. Tehát van munkám és nem kell tovább járkálni.
Haza mentem és utána néztem Min Ha apja állttal vezetett cégnek.
Nagyon tetszett. *-*
Végül annyira belemerültem, hogy hatkor kapkodva készítettem a vacsit. Pedig tudtam, hogy késni fog. Nyolckor elmentem zuhanyozni aztán öltözni. Egy piros fehérnemű szettet vettem fel, és egy piros mini ruhát.
Amúgy ma van, hogy 3 hónapja együtt vagyunk. Hajam feltűztem, és meggyújtottam a gyertyákat. Kaptam egy SMS-t, hogy 10 perc és itt lesz. Kinyitottam az ajtót résnyire. Pár perc múlva már hallottam, hogy zörög a kulcsa mivel a másodikon lakom nem kell liftezni. Jót tesz neki a test mozgás. Na meg nekem.
-Alex? - szólt be.
-Konyha. - kuncogtam. Bejött becsukta a bejárati ajtót, és száj tátva nézet. -Harmadik hónap. - mutattam az ujjaimmal.
-Bizony. A legszebb három hónap. - és mint mindig, azonnal az ajkaimra tapadt.
-Hé, várj. - toltam el. 
-Nem vagyok éhes. Csak rád. - támadta be a nyakam. Felrakott a pultra, feltolta a ruha levette a bugyim -szerencsére egyben maradt -, Én meg az ingétől szabadítottam meg. Úgy látszik sok volt neki ez a 3 nap. Úgy betámadott, hogy végül már levegőt alig kaptam. Voltunk mindenhol, pult, asztal, szék, kanapé. Olyan fáradt voltam két órakor, hogy hozzábújva aludtam el az ingében, a mellkasán bent a hálóban. Ilyen esténk is ritkán van ám. De szerintem méltó ünneplés volt. ♥
Reggel mellette keltem, ilyen is ritkán van, de úgy látszik nem volt ma dolga. Csináltam ágyba reggelit, és azzal keltettem. Na de megyek, mert sétálni megyünk, még jó, hogy hétfőre összeraktam a fontos papírokat, mert még azt is kiverné a fejemből ez a hiperaktív ^^
Kapok fagyit is amúgy és lehet felnézünk Janhoékhoz.
Sziasztok ^^
Lex ^^

Drága, hogy kockul :D Most csináltam ^^ 

Divatbemutató

Két nappal ezelőtt volt az estély. Valahogy nem esett jól, hogy Mickyvel összefutottam. Az unokabátyja nagyon kedves, és udvarias volt. Kicsit többet is tanulhatott volna tőle a jómodorról. Park Úr beszéde után ugyan nem tudom mire készült, de nagyon nem is érdekelt. Csak jó messze akartam lenni tőle. Félbeszakítottam, és közöltem vele, amit eddig is tudott, hogy nem igazán szívlelem.

Ma este egy újabb éjszakai kimaradás vár rám. Egy divatbemutató, amire szintén volt belépőm. Reméltem, hogy nem futok össze újra Mickyvel, de sajnos nem jött be a várakozásom. Sok más idollal együtt ő is a kifutóra vonult. Az első sorban ültem, így nem is kellett sok, már az első lépéseknél összenéztünk.

-        Ch!! – morogtam magamban, miközben levettem a tekintetem róla.

Kicsit, mintha félre lépett volna, mikor egymásra néztünk, de nagyon nem érdekelt. A ruhakollekciókat figyeltem, ami valljuk be őszintén, nagyon is látványosak voltak. Az első kivonulása után már direkt nem nézett rám, amit én egyáltalán nem bántam.

A bemutató végén az újságírók lerohanták a kollekció alkotóját és a modelleket, így szabad út nyílt a kijárat felé. Félúton jártam, amikor valaki megszólított hátulról!

-        Min Ha Kisasszony? Nahát, nem gondoltam, hogy itt is összefutunk! – elkapta a kezem, és megcsókolta.

-        Jang Úr! Micsoda meglepetés!

-        Látom, épp indulni készül! Hazavihetem?

-        Köszönöm, de már hívtam a taxit!

-        Ragaszkodom hozzá! A taxit meg majd valaki más igénybe veszi!

-        Rendben! Nem bánom!

-        Ez a beszéd!

Nyújtotta a karját, és kikísért. Az ajtóban megfordultam. Olyan érzésem volt, mintha valaki figyelt volna. Nem láttam senkit, így vállat vontam, és Jang Úrba karolva folytattam az utat a kocsi felé. Végül meghívott vacsorázni is. Elvitt egy elegáns étterembe. Ott vettem észre, hogy a telefonom a bemutatóteremben, a széken hagytam. Úgy voltam vele, hogy egy olyan elegáns helyen még másnap is meg lesz, így nem foglalkoztam vele.

Jang Úr végig kedves volt velem. Túlságosan is. Szinte már gyanúsan kedves. Vacsora után hazavitt, és egész a hotelszobáig kísért. Már a halban szerettem volna, ha elmegy, de gyakorlatilag felhívatta magát a szobáig. Kezdtem kissé kínosan érezni magam. Az ajtóban elköszöntem, és jó éjszakát kívántam.

Mikor kinyitottam az ajtót, megfogta a karom, és maga felé fordított.

-        Na de Jang Úr! Kérem! Ez fáj!

Úgy megszorította a karom, hogy már fájt. Nem gondoltam volna róla, de másik kezével elkapta az állam, és egy csókot erőltetett ajkaimra. Kirántottam kezemet a szorításából, és felpofoztam.

-        Hogy képzeli? – mordultam rá.

Erre még jobban megszorította a karjaim, és szinte rám vetette magát. Elkezdett csókolni, meg fogdosni. Az ágy felé tolt.

-        Hagyjon békén! – mondtam erőlködve.

A vezérigazgató majd egy percig fogdosott és próbálta rám vetni magát. Már majdnem sikítottam, amikor hirtelen becsapódott a hotelszoba ajtaja. Mintha berúgták volna.

-        Nem hallottad? Azt mondta, hogy hagyd békén!

Nem hittem a szememnek. Micky a vállánál fogva felhúzta, majd egy jó erős ütéssel a földre terítette. Jang megijedt. Feltápászkodott, és kirohant a szobából.

-        Tűnj innen, mielőtt hívom a rendőrséget! – lépett utána.

Én ijedten a földre rogytam, és az ágynak dőltem. A legrosszabb az volt, hogy egyszer már átéltem egy ilyet. Akkor sajnos senki nem segített, de most…

-        Min Ha! Jó ég! Te remegsz!

Micky mellém térdelt, és megfogta remegő kezeimet. Nem gondolkoztam, csak a karjaiba rogytam, és szorosan átkaroltam. Sírni kezdtem.

-        Köszönöm! Köszönöm, hogy megmentettél!

-        Nem kell megköszönnöd, csak nyugodj meg kérlek!

Még jobban szorítottam. Jól meglepődött, de átkarolt, hogy megnyugtasson. Pár perccel később már jobban voltam. Elengedtem, és felültem az ágyra. Ő mellém ült, és letörölte a könnycseppeket az arcomról.

-        Hálás vagyok, hogy megmentettél, de elmondanád, hogy kerülsz ide?

-        Ő…. Persze! A bemutató után oda akartam menni hozzád, hogy köszönjek, de csak egy telefont láttam a helyeden. Gondoltam a tiéd, miután csak néhány ember számát láttam a telefonkönyvben, köztük JJ-jét, a fiúkét, és Janhoét. Felhívtam JJ-t, hogy melyik hotelben vagy, hogy elhozzam neked, hátha szükséged lehet rá. Úgy tűnik, jól döntöttem.

-        Köszönöm!

-        Nem akarsz feljelentést tenni?

-        Nincs rá szükség! Nem történt semmi, és nem akarok még egyszer egy ilyen kínos eljáráson részt venni!

-        Ahogy gondolod! Azért itt maradjak, hátha visszajön?

-        Nem kell! Nem hiszem, hogy visszajönne!

-        Rendben! Akkor pihend ki magad! Jó éjt!

Ráborultam az ágyra, ő pedig kiment. Még visszanézett az ajtóból, majd becsukta maga után. Gyorsan elnyomott az álom. Egész másnap késő délelőttig aludtam.