Divatbemutató

Két nappal ezelőtt volt az estély. Valahogy nem esett jól, hogy Mickyvel összefutottam. Az unokabátyja nagyon kedves, és udvarias volt. Kicsit többet is tanulhatott volna tőle a jómodorról. Park Úr beszéde után ugyan nem tudom mire készült, de nagyon nem is érdekelt. Csak jó messze akartam lenni tőle. Félbeszakítottam, és közöltem vele, amit eddig is tudott, hogy nem igazán szívlelem.

Ma este egy újabb éjszakai kimaradás vár rám. Egy divatbemutató, amire szintén volt belépőm. Reméltem, hogy nem futok össze újra Mickyvel, de sajnos nem jött be a várakozásom. Sok más idollal együtt ő is a kifutóra vonult. Az első sorban ültem, így nem is kellett sok, már az első lépéseknél összenéztünk.

-        Ch!! – morogtam magamban, miközben levettem a tekintetem róla.

Kicsit, mintha félre lépett volna, mikor egymásra néztünk, de nagyon nem érdekelt. A ruhakollekciókat figyeltem, ami valljuk be őszintén, nagyon is látványosak voltak. Az első kivonulása után már direkt nem nézett rám, amit én egyáltalán nem bántam.

A bemutató végén az újságírók lerohanták a kollekció alkotóját és a modelleket, így szabad út nyílt a kijárat felé. Félúton jártam, amikor valaki megszólított hátulról!

-        Min Ha Kisasszony? Nahát, nem gondoltam, hogy itt is összefutunk! – elkapta a kezem, és megcsókolta.

-        Jang Úr! Micsoda meglepetés!

-        Látom, épp indulni készül! Hazavihetem?

-        Köszönöm, de már hívtam a taxit!

-        Ragaszkodom hozzá! A taxit meg majd valaki más igénybe veszi!

-        Rendben! Nem bánom!

-        Ez a beszéd!

Nyújtotta a karját, és kikísért. Az ajtóban megfordultam. Olyan érzésem volt, mintha valaki figyelt volna. Nem láttam senkit, így vállat vontam, és Jang Úrba karolva folytattam az utat a kocsi felé. Végül meghívott vacsorázni is. Elvitt egy elegáns étterembe. Ott vettem észre, hogy a telefonom a bemutatóteremben, a széken hagytam. Úgy voltam vele, hogy egy olyan elegáns helyen még másnap is meg lesz, így nem foglalkoztam vele.

Jang Úr végig kedves volt velem. Túlságosan is. Szinte már gyanúsan kedves. Vacsora után hazavitt, és egész a hotelszobáig kísért. Már a halban szerettem volna, ha elmegy, de gyakorlatilag felhívatta magát a szobáig. Kezdtem kissé kínosan érezni magam. Az ajtóban elköszöntem, és jó éjszakát kívántam.

Mikor kinyitottam az ajtót, megfogta a karom, és maga felé fordított.

-        Na de Jang Úr! Kérem! Ez fáj!

Úgy megszorította a karom, hogy már fájt. Nem gondoltam volna róla, de másik kezével elkapta az állam, és egy csókot erőltetett ajkaimra. Kirántottam kezemet a szorításából, és felpofoztam.

-        Hogy képzeli? – mordultam rá.

Erre még jobban megszorította a karjaim, és szinte rám vetette magát. Elkezdett csókolni, meg fogdosni. Az ágy felé tolt.

-        Hagyjon békén! – mondtam erőlködve.

A vezérigazgató majd egy percig fogdosott és próbálta rám vetni magát. Már majdnem sikítottam, amikor hirtelen becsapódott a hotelszoba ajtaja. Mintha berúgták volna.

-        Nem hallottad? Azt mondta, hogy hagyd békén!

Nem hittem a szememnek. Micky a vállánál fogva felhúzta, majd egy jó erős ütéssel a földre terítette. Jang megijedt. Feltápászkodott, és kirohant a szobából.

-        Tűnj innen, mielőtt hívom a rendőrséget! – lépett utána.

Én ijedten a földre rogytam, és az ágynak dőltem. A legrosszabb az volt, hogy egyszer már átéltem egy ilyet. Akkor sajnos senki nem segített, de most…

-        Min Ha! Jó ég! Te remegsz!

Micky mellém térdelt, és megfogta remegő kezeimet. Nem gondolkoztam, csak a karjaiba rogytam, és szorosan átkaroltam. Sírni kezdtem.

-        Köszönöm! Köszönöm, hogy megmentettél!

-        Nem kell megköszönnöd, csak nyugodj meg kérlek!

Még jobban szorítottam. Jól meglepődött, de átkarolt, hogy megnyugtasson. Pár perccel később már jobban voltam. Elengedtem, és felültem az ágyra. Ő mellém ült, és letörölte a könnycseppeket az arcomról.

-        Hálás vagyok, hogy megmentettél, de elmondanád, hogy kerülsz ide?

-        Ő…. Persze! A bemutató után oda akartam menni hozzád, hogy köszönjek, de csak egy telefont láttam a helyeden. Gondoltam a tiéd, miután csak néhány ember számát láttam a telefonkönyvben, köztük JJ-jét, a fiúkét, és Janhoét. Felhívtam JJ-t, hogy melyik hotelben vagy, hogy elhozzam neked, hátha szükséged lehet rá. Úgy tűnik, jól döntöttem.

-        Köszönöm!

-        Nem akarsz feljelentést tenni?

-        Nincs rá szükség! Nem történt semmi, és nem akarok még egyszer egy ilyen kínos eljáráson részt venni!

-        Ahogy gondolod! Azért itt maradjak, hátha visszajön?

-        Nem kell! Nem hiszem, hogy visszajönne!

-        Rendben! Akkor pihend ki magad! Jó éjt!

Ráborultam az ágyra, ő pedig kiment. Még visszanézett az ajtóból, majd becsukta maga után. Gyorsan elnyomott az álom. Egész másnap késő délelőttig aludtam.