Aogashima

Sziasztok!

Ismét egy kis csúszással, de itt vagyok.

A múltkori nagy hajtás után kicsit kikapcsolódtunk. A srácokkal elmentünk egy jó messzi, de annál csendesebb helyre. Japánba, Aogashimára mentünk, ami egy pici, de annál szebb sziget Tokiótól délre a Fülöp-szigeteki tenger és a Csendes-óceán határánál. Legnagyobb félelmünk a földrengések voltak, de szerencsére nem volt, csak néhány kisebb, amit szinte alig lehetett érezni. A sziget nem igazán turistáknak való. Nem sok minden van ott, és csak kevesen élnek a szigeten. Nem nagyon van mit csinálni, de pontosan ezért választottuk ezt a helyet. Csendes, és gyönyörű. Már mindenkinek kellett ennyi elszakadás a világtól. A szállás egy nagyon pici faluban volt, ami gyakorlatilag az egyetlen a szigeten, és néhány házból, egy kisebb italozóból és egy boltból áll. Az egy hét alatt körbejártuk a szigetet, egy helyi lakos elvitt minket, és megmutatta a legapróbb zugot is a szigeten. A bátrabbak, végigmentek a lépcsősoron, ami a kikötőtől vezet a sziget közepéig végig a meredek parton. A kis túrán, mint kiderült a fiúknak van még mit javítani az állóképességükön. Folyton lemaradtak, és miattuk kellet többször is megállni. Igaz, hogy én mindig is imádtam hegyet mászni, csak sajnos az időm nem engedte, de akkor sem éreztem megerőltetőnek. Ők meg már az első párszáz lépcső után kidőltek. Lexával folyamatosan elől haladtunk, mind addig, amíg egy bizonyos pontra elértünk. Na ott egy kicsit megtorpantam. Lexa teljes nyugodtsággal haladt tovább, aztán mikor látta, hogy megálltam, hátrafordult. Hirtelen megijedt.

-        Te jó ég! Jól vagy? Mintha szellemet láttál volna.

-        Én azt hiszem… visszamegyek! – dadogtam.

Közben a fiúk is beértek minket.

-        Hmm? Mi a baj?

Kicsit hátráltam, aztán véletlen ráléptem Micky lábára, és hátra estem. Épp elbírt még kapni, hogy ne essek el.

Közben a többiek elkezdtek viccelődni.

-        Mi van tán félsz a lengőhídtól? – Kérdezte Yunho, miközben ide-oda lengette a hidat.

-        Nincs az a pénz, amiért én rámennék!

-        Ne mond, hogy idáig végig elől voltál, a legmeredekebb lejtőn is sepillanat alatt feljöttél, egy ilyen tök jó hídon meg nem mersz átmenni?!

-        Jobb szeretem, ha szilárd talaj van a lábam alatt!

-        Majd én segítek! Fogom a kezed! – ajánlotta fel Micky, és megfogta a csuklóm. –Menjetek! Mi is mindjárt megyünk!

-        Oké!

A többiek elindultak, át a hídon, Micky pedig ott maradt velem. Leültetett egy kőre, és nyugtatni kezdett.