2013. május 27., hétfő

Bemutatkozom. ((:

Sziasztok, a nevem Son Heo Bo. Engem nem ismerhettek még, bemutatkozom. Húsz éves vagyok és most költöztem ki Janhohoz, a nővéremhez. A barátaim Heo-nak vagy Hebo-nak szólítanak. Imádok sütni és főzni, szerencsére jól is megy. A művészeti nem nagyon jött be, ezért otthagytam, így kerültem Janhohoz. Ráadásul a szobatársammal jártam, ami kellemetlen lett szakítás után. Szóval több indokom is volt otthagyni.

Jó, hogy biztos lakásra és ismerősökhöz jöhettem ki. A pakolás szerencsére könnyen ment, mert nem csak Janho és Changmin segítettek. Jaejoong is besegített. Pakolás után még beszélgettünk is. Nagyon jó, hogy van közös témánk. Ami azt illeti, nagyon szimpatikus és remélem jól megleszünk a további időkben is. Tényleg nem bánnám, ha több lenne köztünk barátságnál. De ez talán túl korai. És ugyan mit érezne irántam? Valószínűleg a nevemre sem emlékszik, annak ellenére, hogy bemutatkoztam. De álmodozni szabad... Nem igaz? (:

A beköltözés, mint mondtam, simán ment. A vacsi is jó volt. Reggel a fiúk csináltak reggelit, ami isteni volt. Utána elmosogattam, majd Janho és a többiek kíséretében vásárolni mentünk. Néztem pár jó ruhát, de nem nagyon vásároltam. A lényeg csak az ismerkedés volt. És azt hiszem ez össze is jött.

Irigylem a nővéremet. Boldog, párja van és bejött neki az élet. Én meg csak álmodozom. Lehetne jobb. De ha neki szerencséje volt, hátha a közekében nekem is az lesz!

Megyek, kipakolok, még sok dolgom lenne.

Hamarosan újra írok,

Heo

Annyeong

Engem bizonyára már sokan ismertek ^^

 Shim Janho vagyok, a DBSK/TVXQ/THSK maknae-jának, Changmin-nek a felesége. 

Kb 4 éve költöztem Seoul-ba édesapámhoz és ekkor ismerkedtem meg a férjemmel. Az Sm Entertainment-nél dolgozok, így szinte egész nap a srácokkal vagyok. Gyakran lépek fel velük táncosként és általában a férjem párjaként.

Egy hatalmas házban élek a fiúkkal :D Örömteli esemény volt a tegnapi ^^ A húgom, Son Heo Bo tegnap költözött hozzánk ^^ Nagyon boldog vagyok, mert kiskorunk óta nagyon jóban vagyunk és ő legjobb barátnőm is, annak ellenére, hogy öt év korkülönbség van köztünk <3

Changmin-nel kimentünk elé a reptérre és úgy öleltem magamhoz Heo-t, mintha ezer éve nem láttuk volna egymást. Voltaképpen csak 4 éve, és beszéltünk telefonon, interneten, de az akkor is másabb. Végre itt van velem *.*

Ahogy megérkeztünk, Édesemmel segítettünk bevinni hugimnak a szobájába a csomagokat, már amit megtudtunk fogni és leraktuk a szobába. Nagyot néztem, amikor Jaejoong is segíteni kezdett, és láttam rajta, hogy nagyon tetszik neki Heo ^^ Lehet, hogy összejönnek???? A húgom imádja Jae-t ;)

Este egy kis pihizés után vacsizni mentünk ^^ Jae és Heo szája be sem állt egész idő alatt..... Jó volt látni, hogy mindketten önmaguk, mi pedig Changmin-nel csak mosolyogtunk egymásra :D Hiába ismerjük egymást 4 éve és vagyunk házasok, sokszor még mindig olyan, mintha nemrég ismerkedtünk volna meg ;)

Esténként, mikor hazaért, mindig meglep valami aprósággal *.* Hát nem édes???? Folyamatosan azzal piszkál, hogy szeretne trónörököst ^^ Dolgozunk rajta, de eddig még nem volt szerencsénk :/ Majd jön a kicsi, ha úgy gondolja, hogy itt az ideje ^_^


A vacsi jó volt, és Heo-ra való tekintettel korábban hazamentünk, hogy kitudja pihenni az utazás fáradalmait ^^ Mielőtt lassan mindenki elment volna aludni, Junsu és Jae benyögték, hogy szeretnének bemutatni nekünk valakiket. Hugim parázni kezdett, hogy Jaejoong foglalt, de megnyugtattam, hogy nem és Junsu-nak van barátnője ^^

Kíváncsi leszek mindkettőjükre ^^ Ma reggel finom illatokra ébredtem :D A srácok reggelit csináltak *.* Changmin felhozta nekem tálcán és együtt ettünk ^^ Húúúúúúúúúúúú..... el is felejtettem, hogy rohannunk kell vásárolni.... Heo és a fiúk csak rám várnak :P

Hamarosan jelentkezem ^^


Puszi, Janho