2013. július 10., szerda

Egy kis kikapcsolódás



Közel három hete dolgozok együtt Lexával. Az elmúlt heteket végiggüriztük mindketten. Szegényt, még hétvégén is behívtam olykor-olykor, és sokat túlóráztunk. Hála neki, és a folyamatos kemény munkának, nagyon jól előrehaladtunk. Sikerült végigjárni Szöul összes ruhaszalonját, varrodáját, divatcégét, és mindent, ami ruhával kapcsolatos. Találtunk a belvároshoz közel egy tökéletes helyet, ahol ki tudunk majd alakítani varrodát, raktárt, és egy eladóhelyiséget, irodával. Szóval minden egy helyen lenne. Négy különböző helyiség, ami egy épületen belül, könnyen bejárható, és a helyiségek közötti átjárás is gyors, és könnyű. Jobbat nem is találhattunk volna. Be is költöztünk, és kialakítottuk az irodahelyiséget. Minden hivatalos dolgot elintéztünk a hatóságokkal, és az épület tulajdonjogát is átírattuk. Apám mindig is törekedett a szabályszerűségre. Semmiképp nem szeretne összeütközni a hatóságokkal. Természetesen nekem is fontos, hogy minden jogszerűen menjen.
Lexa kapcsolatain keresztül már ki is választottunk három gyártót, akiktől szeretnénk majd beszereztetni a szükséges ruhaanyagokat. Meghirdettünk varrónői, és ruhatervezői állásokat, illetve eladót is keresünk majd, de azt csak később fogjuk meghirdetni. Először úgy is egy szállítmány kész ruhát otthonról hoz majd Appa. Szóval, nagyon sokat dolgoztunk. Lexa munkáját annyira igénybe vettem, hogy szegény teljesen kimerült, és ráadásul Junsuval is összevesztek a héten. Úgy gondoltam, mivel jól elhaladtunk a munkával, kiadom neki a pénteket fizetett szabadságnak, és a hétvégén sem fogom behívni. Végre kicsit leereszthetünk mindketten. Remélem, kibékülnek majd Junsuval. Javasoltam neki, hogy utazzon el vele valahova, ahol kettesben lehetnek, és átbeszélhetik a dolgokat. A hétvégét én is kihasználom, és pihenek, elmegyek kikapcsolódni. Lehet, megkérdezem Janhoékat, hogy nem lenne-e kedvük egy kis szórakozáshoz.
Na, de most megyek, mert még vár egy kis papírmunka.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése